2013. február 24., vasárnap

Emlékeztetőül - 423 oldal után



  1. A mű a forma megcsúfolásával kezd. „de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnék”, hogy a „regény” kifejezés alkalmazása e műre elhamarkodott, óvatlan gesztus. 
  2. Az alaptétel az, hogy a pácban mindenki benne van. Ebből az következik, hogy kívülállás – azaz kivétel – nincs. A kívülről-nézet pozíciója - az olvasó „hatalom-gesztusa”, amivel az olvasmányhoz (az élete bármelyik „befogadásához”) közelít - nem létezik.
  3. A „mindenkin” belül viszont nincs differencia. Nem tudjuk ki beszél és kinek. Ki az ügyvivő? Kicsoda Bormester Mihály? Ezen a ponton feleslegesen feltett kérdés, ugyanúgy mit ez: ki az olvasó?
  4. Vajon tudja-e az ember, hogy kicsoda? Ha nem tudja, nem kötelessége-e megkeresnie önmagát?
  5. Ha megérkezik a dilemma – ha létem látványa szétcsúszván teret ad a kérdésnek: „kicsoda vagyok?” -, megérkezhet az angyal. Csak ekkor hallom, máskor eltakarja zakatoló „önmagam”: az automatizmusok és fantazmák „énnek” tekintett elegye.
  6. Aki elbizonytalanodik magában – akihez szólhat az angyal – az végre kifelé tekint. Feltárul előtte az emberi tulajdonságok Noé-bárkája, a tulajdonság- és sorskatalógus. Az olvasót tehát el kell bizonytalanítani.
  7. Mégpedig elrajzolt figurákkal, aki gúnyt űznek a társadalmi érintkezés szabályaiból. Minden figura merő kapcsolatéhség és zajos magány, szocio-skandallum. Egymást megszólítani képtelen „odakozmásodások”: illúziókban létező, egymást remekül, de önmagukat soha nem „látó” alakok fogadják az önmagát keresőt.
  8. Az vagyok, ahonnan jöttem? Honnan jöttem? Az „egyszer s mindenkorra tisztázott” származásból? (Van egy pozíció, ahonnan nézve mindannyian „kitett gyerekek” vagyunk. És mindannyian a saját legendánkból, a saját fantazmánkból akarunk jönni.)
  9. Lehet legendát hazudni – a művészet igazabb, mint a valóság? –, de úgyis rögeszme lesz belőle. Igazat viszont nem lehet „hazudni”. A „van” nem „található ki” – a művészet a valóság hű tükre? - mert mindannyiunk rögeszméiből alakul.
  10. A rögeszmékből alakuló „van” viszont sémákat követ. A történetek ismétlődnek, a típusok, az „odakozmásodások” reakciója idő-független. Az első elkülönülés a páclében a „kozmásoké” (szereplőktől a mesélőkön át az olvasóig, kritikusig, stb.): a „ki vagyok” és a „kinek képzelem magam”. (Persze mindez „valaki más” fantazmájában, amiről én – ki ez az „én”? – mesélek most nektek.)
  11. Kinek van szüksége fantazmákra? A rögeszme kivesz a valóságomból. Ezáltal kivételnek érzem magam. A „kozmások” közös gondolat-ismérve: a világ és én két külön dolog vagyunk. El nem ismert, keserű kivételességek (vagyunk).
  12. Ez szakrilégium! A cselekedet önmagában hordozza a büntetését: aki magára kivételként tekint (magát kivonja) az kivételes bánásmódban is részesül (ki is vonódik). Kivétel nincs! (a világ „külön kerül” mondja Pilinszky)
  13. A „Mélységes mélység”, az ítéleté, amikor a teremtő képzelet rögeszmét épít, és a rögeszme „megvalósul”. Amikor a hazugság zsákmánya lesz a lélek – mert tilos a hazugságból igazat csinálni.
  14. A hazugságból csinált „igazság” így hangzik: a többiek, a körülmények, a „mindenség” áldozata vagyok.
  15. Ha a „mindenség” áldozatának érzem magam, le szeretném tenni a mindenséget – ki akarom vonni magam belőle, a biztonságos rögeszmébe. Pedig a rögeszmét kell letenni: a „kozmát”, és magunkra venni a „világot”.
  16. Ami egyet jelent azzal: magunkra kell vennünk önmagunk. És nem mint rögeszmét, ahogy a nemhős hős teszi: azonosítva magát egy ideával az áldozatság által. Hiszen önmaga áldozata. Mint mindannyian.
  17. Az ügyvivő elmesélte történetben a mesélő megművelte a talajt, amibe magát magnak vetheti. A legenda (a rögeszme) megalapozott.
  18. Önmagunk magunkra vételéhez hiába nézünk „befelé”, mert a saját rögeszménk eltakarja előlünk a látványt. Kifelé kell nézni, ki kell szabadulni.
  19. A bűnbak paródiája, a „miért én”, a mindenség áldozata kiszabadul és rabul esik: mivel a rögeszmében maradt, továbbra is delíriumot él, mindegy milyen formában. A „rögeszmékből alakuló van” kerete megmutatja a maga instabil voltát: a hazugságból csinált „igazság” mélyíthető, csereberélhető, a „mindenségnek” számtalan tetszőleges módon lehetünk az elképzelt „áldozatai”.
  20. Mivel a hazugságból faragott „igazság” önmagában önmagáról az önmagát keresőnek semmit nem árul el, minden ilyen faragványra, kifelé nézve a külön került dolgok egészére, az egész emberi tulajdonságok Noé-bárkájára szükség van egyetlen ember – az „önmagam” – megértéséhez. Látnom kell a szekularizált hazugságok egészét.
  21. Az önmagam – de bármi – megértésének egyik legfontosabb tévútja a teória. A gondolatok rendszerébe tört világ. Amely a megismert kivételességek „szabályszerűségeit” listázza. A teória „az értelem jegyében áll”. Elfelejti, hogy hazugságokat lát.
  22. A másik legfontosabb tévút az „ösztönösség” teóriáról való „teljes lemondása”. Mert a maga teljes lebomlásáig mélyül. Abban tetszeleg, hogy nem hazudik. A jelen állapotban a hazugságnélküliség „kozmája” is csakúgy „kozma” – mondjuk ki végre: az is csak egy maszk. A hazugságnélküliség is csak egy módja önmagam „kivételének” a rögeszmébe.
  23. Valójában mindkét pólus önmagát űrrel töltő üresség. Valamilyen mértékig mindkettő jelen van a maszkok összességében – a hazugságok alkotó elemeit jelentő hazugságokban lelt rendszer tehát felmérhető ezen a nyomvonalon.
  24. Rögeszme, maszk, monománia – a nem-valóságok elzárják egymástól a szereplőket. Az életeket. Minden ember sziget. De senki nem valódi módon egyetlen. Maga a nekünk mesélt mese is monomán, hiába adják sztereóban elő.
  25. A valódi módon egyetlen létezés – a maszktalanság, mondjuk ki: a lárva-állapottól való mentesség ismereteink szerint csak az Istené. Az egyetlen valóság Isten.
  26. Viszont a számtalan nem-valóság megmutatja, hogyan kell személyes tükröt csinálni. Ki kell mondani a forróvá lett szóértékeket – fel kell ismerni a legjobban irritáló lárvákat, maszkokat, momomániákat. Ami rezonál bennem, az jelen van bennem.
  27. Pont ezért: valóban mindegy, ki beszél, nem kell tudnunk, ki az ügyvivő, a mesélő, az író - bár lesz még olyan aspektus, ahonnan érdekes többleteket kap, valójában lényegtelen. Az a lényeg, ránk hogyan vonatkozik. EZ a beavatás-tartalma.

Folytatása várható.